Gyümölcsleves

Nagyon gyümölcsös, savanykás, kissé krémes, cukor nélkül is édes. Ilyen az én gyümölcslevesem. 😊

Készítheted friss, vagy fagyasztott gyümölcsből, de akár cukormentes befőttből is. Nálam a meggy az alap, de mehet bele szilva, cseresznye, körte, szeder, málna, barack….         

Hozzávalók:
300 g meggy (magozott, fagyasztott)
200 g cseresznye (magozott, fagyasztott)
200 g szilva
300 g körte
1 nagyobb egész fahéj
1 csillagánizs
fél teáskanál szegfűszeg
1 csipet só
fél csomag (10 g) puncs puding
100 ml habtejszín

Elkészítés:
Először a fagyasztott gyümölcsöket tedd fel egy fazékba főni annyi vízzel, hogy bőven ellepje. Ízesítsd a fahéjjal, csillagánizzsal és a csipetnyi sóval. Mehet bele a szegfűszeg is, amelyet célszerű teatojásba tenni, így könnyebb lesz eltávolítani a többi fűszerrel együtt, ha már kellőképpen megízesítették a levesünket. Amikor épp csak elkezd forrni, tedd bele a megtisztított, darabokra vágott körtét és a félbevágott szilvát. Amíg ismét felforr, keverd ki a pudingot kevés hideg vízzel, öntsd hozzá a tejszínt és addig kavard, amíg homogén nem lesz. Hőkiegyenlítést követően, folyamatos keverés mellett öntsd a levesbe, 1-2 percig forrald és kapcsold le, különben a gyümölcsök szétfőnek. Tegyél rá fedőt és hűvös helyen, vagy jeges vízben hűtsd ki.

Tipp:
Az édes ételekhez mindig adj egy kis csipet sót, mert kiemeli az ízeket.
Ha épp nincs meggy, a többi édesebb gyümölcsből készült levest hűtsd ki és ízesítsd citromlével.
Cukorbetegeknek: A gyümölcs gyors CH, így a belőle készült levest is annak kell számolni. Az egyszerre fogyasztható CH pontosabb kiszámolásához érdemes a nyers gyümölcsöket vegyesen, egy adagra vonatkozóan is kimérni, így könnyebb lesz a kész levest kiadagolni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük